Az ajkai BÁNKI DONÁT Középiskola -- melyet most ünneplõ szívvel köszöntök -- pályám legjelentõsebb színtere. Örülök, hogy részese lehettem látványos fejlõdésének. Az ipari képzésben töltött három évtizedem alatt magam is gyarapodtam itt emberi értékekben. A könyvek horizontján túl megnyílt elõttem is az ember teremtette tárgyi valóság alkotóinak sokszínû világa.

Mûhelyekben, gyártócsarnokokban a szakmát szeretõ és híven közvetítõ munkatársaim kínálták a válaszokat a tudásvágy kérdéseire: "Hogyan készül?", " Mire kell ügyelni?", " Mit kell még tudni hozzá?" Tanulságos ám a teremtõ munkát a matematika, fizika struktúrái felõl közelíteni! Jó dolog megérteni annak lényegét, örülni a míves munka sikerének. De bizony, még jobb birtokolni az anyag formálásának, szerkezetek, berendezések létrehozásának, mûködtetésének tudását. Ebben az iparosmunkára méltán büszke csapatban ébredtem rá arra, hogy nem okos az emberi adottságoknak oly jelentõs részét kihasználatlanul hagyni.

Úgy gondolom, hogy egyik legfõbb tanulság, amelyet nagyra becsült iskolámban felismertem: az embernek KELL EGY JÓ SZAKMA! Így teljesítheti ki képességeit, válhat igényesebb emberré. Eme ma is érvényes szentenciát ezúton tárom a kedves szülõk és gyermekek elé alapos megfontolásra a biztatóbb jövõ érdekében.

Nagy igazság ez, manapság mégsem tûnik idõszerûnek. Pedig éppen az átmeneti visszás helyzetértékeléseken kíván túlmutatni. A pályaválasztás gondterhelt idõszakában a gondviselõk, tanulók többsége az éppen aktuális divatok szerint orientálódik. Ezért idõnként egyes szakok túlzsúfolódnak, mások elnéptelenednek a képzõ iskolákban. Ám a konjunktúrához igazodó szakmaválasztás ritkán váltja be a vérmes reményeket. A pillanatnyi elõnyök ( pl. borravaló, feketemunka kilátásai, örökös állás reménye ) hamar elenyésznek. Szakmák telítõdnek, új technológiák törnek be új készségek, ismeretek igényével. Fogyasztói szokások változnak gyors alkalmazkodást kívánva. Maga a fiatal is korán elidegenedhet a félreismert hivatástól. Sok idõsebb felnõtt figyelhette meg, hogy egykor felvételi vizsgához kötött " elitszakmák" hogyan csúsztak le néhány év alatt mellõzötté, nehezen beiskolázhatóvá. És lám, újabban ismét nõ a pályán a szakemberkereslet -- igaz, magasabb szintû tudást igényelve! Példának említhetõ a gépi forgácsoló szakma. Megnyugtató, hogy tanáraink, oktatóink a "hét szûk esztendõben" is tartották a képzés magas színvonalát, sõt elébe mentek az új elvárásoknak a modern, programvezérlésû folyamatok oktatásának frissiben való bevezetésével.

Nem látunk a jövõbe, a tökéletes pályaválasztás titka mindnyájunk elõtt rejtve marad. Csak adottságainkra, egy sokoldalú felkészítést nyújtó iskola ajánlataira támaszkodhatunk. És néhány biztos alapelvre, köztük arra, hogy az embernek KELL EGY JÓ SZAKMA!

Mindemellett a legkörültekintõbb pályaválasztás, a legszerencsésebb beiskolázás sem jelentheti az ifjú leendõ életútjának végleges meghatározását. Nem tekejáték ez, ahol már az indításkor eldõl, hogy a golyó tarol vagy nem tarol. Egy hosszú életút elején senki sem tudhatja, hányszor kerül még sor a szakmáján belüli vagy attól is messze elrugaszkodó kényszerû, netán alkalomszülte, éles fordulatokra. Sok elismert szakember számolt be olyan szituációkról, amikor a zsákutca, a süllyedés elkerülése érdekében merész kanyart vett. Vagy éppen új szakmával növelte kínálati értékét a munkaerõpiacon. De senki sem mondta, hogy alapvégzettsége felesleges lenne. A gyakori szakmaváltás a szabad piacgazdaságban állítólag természetes dolog -- de semmiképp sem tragédia. Az átállás képességét a jó munkaerõtõl el is várja a modern munkáltató. Tudja, hogy jobban boldogul a szerszámokhoz szokott pályázóval, mint a mûhelyben járatlanokkal. Az élet felgyorsul. Egy emberöltõ sem kellett ahhoz, hogy a gõzösök masinisztáiból dízelmozdony-vezetõk legyenek, akiknek meg már a villanyvonatra kell áttérniük.

Bárhogy alakuljon is majdan a sorsa annak, akit a technikai civilizáció ejtett rabul, és boldogulását az iparban keresi, az induláshoz KELL EGY JÓ SZAKMA! S az eddigiekbõl kitûnhet, nem is sorsdöntõ, hogy melyik fazonú. A lényeges az, hogy a képzés, a begyakorlás során egy jó szakképzõ intézményben számos olyan emberi értékkel gyarapodjék a tanuló, ami csak növelheti esélyeit a kedvezõ helyezkedésre. Lássunk példákat, mire támaszkodhat az, aki egy jó szakmát jól megtanul egy jó iskolában:
A termelõmunka széles körében használható munkafogásokat, szerkezeti megoldásokat sajátít el. Kipróbált ismeretekkel rendelkezik a használatos anyagok tulajdonságairól, alkalmazhatóságukról. Sokoldalú gyakorlati foglalkoztatása alapján képes magában megteremteni az elgondolt cél, az alkalmas munkafolyamat, a megfelelõ segédeszközök és a kétkezi tevékenység összhangját.
Szakrajzi iskolázottsága révén fejlett a térszemlélete, látáskultúrája. Alkalmas a képi kommunikációra, elképzeléseinek szemléletes megfogalmazására.
Szakmai számítások révén méretezési, adagolási, költségvetési, idõbeosztási problémákba is betekintést nyer.
A színvonalas szakmai oktatásnak immár elmaradhatatlan része az informatikai képzettség is, ami hasznos lehet bármely munkaterületen alkalmazottnak is, kisvállalkozónak is.
Elsajátítja a munkafegyelmet, a kitartást, a munkatársi együttmûködést, a minõség iránti igényességet, a hibakeresés módszerességét, a mûve iráni felelõsséget.
Megismeri a biztonságos munkának, környezetünk fokozott védelmének általános követelményeit. Óvatosan tud bánni a villamossággal, veszélyes anyagokkal.
Hozzászokik az anyaggal, energiával való takarékos bánásmódhoz.
Szerezhet szervezési, munkairányítási tapasztalatokat.
Felsõfokú továbbhaladása esetén életközelbõl ismeri a tanulandó rendszer gyakorlatát, súlypontjait.
A felsorolás folytatható, de ennyi is elegendõ annak igazolására, hogy nem elvesztegetett az ipari képzésben töltött tanulóidõ.

Az ipari szakképesítés számos emberi értéke és munkaerõpiaci elõnye mellett azért mégis nyitott a kérdés: mit is lehet vele kezdeni napjainkban az iskolából kikerülve? Hát, most nagyjából azt, amit a többi iskola papírjaival. Az elhelyezkedési lehetõségek nincsenek hozzáfûzve a bizonyítványokhoz. A munkavállalóknak kényelmes teljes foglalkoztatottság már a múlté. Valójában a konjunktúra és recesszió hullámzása a régi idõkben is illuzórikussá tette a munkahely életfogytiglaniságát. Mostanság különösen úgy tûnik, hogy nincs nagy jövõje a szerszámkezelõ, értékteremtõ kétkezi munkának. Megdöbbentõ, hogy a vállalkozói profit hajszolása a termelési folyamatok legnagyobb terhének éppen a munkaerõ költségét tekinti, amitõl csak szabadulni akar. Szomorú, hogy a "hatékonyság növelése", "legkisebb költség elve", "modernizáció", "szanálás" stb. közismert kifejezések esetleg a gazdaság javulását, de a munkavállalók számára csak az elbocsátás fenyegetését jelentik. Igaz, több jut reklámra, az is kell a felemelkedéshez. A talajt vesztettek számára átmeneti megoldást jelent a külföldi munka, ami egyébként is szabaddá fog válni az Európai Unióban. Vagy marad a szürke gazdaság, de a jó felkészültség még e kényszerhelyzetekben is elõnyt jelent.
De nem szabad a pillanatnyi állapotokból hosszú távra ítélni. Láttuk már a kisipar elfojtását, majd újraéledését. Megéltük e világmegváltó tervgazdaság egyeduralmát, majd összeomlását. A jelenlegi vadkapitalista piacgazdaság, mely mindenét -- a munkára kész ember sorsát is -- a profitérdekek alá rendeli, nem lehet hosszú életû a mai formájában. El kell buknia, mert torz, mert emberi értékek ellen hat. Mert a gazdaság jövõje nem az indokolt termeléstõl függ, hanem fõként a spekulációs tõkemozgásoktól. A globalizált gazdaságban a jólét alapja nem az arra hivatott honi szakemberek igényes munkája, hanem egyre nyilvánvalóbban a természet értékeinek lelkiismeretlen kifosztása.

És mi lesz a nem túl távoli jövõben, ha a Földet már kirabolták, a környezetet túlterhelték? A kiábrándulás után a pénzvilág globális diktatúrájának utat kell engednie egy emberarcú gazdaságnak, ahol szükség lesz minden képzett egyén alkotó munkájára.
Én úgy vélem, a nemzet túlélési stratégiájának része kell, hogy legyen a kimûvelt emberfõk, a szakszerûen munkálkodók táborának megtartása, szélesítése, a hagyományos ipari kultúránk megõrzése. Vannak e téren is példamutató ipari nagyvállalatok, sõt a Világbank is támogatja azt a törekvést, hogy a jövõ nemzedékek számára is KELL EGY JÓ SZAKMA! Ipari szemléletû eszmefuttatásom természetesen nem az ügyviteli, értelmiségi stb. pályák ellen agitál. Csupán azt emelem ki, hogy akinek egy jó szakma megtanulására hajlama, képessége van, az ne mulassza el ennek a tudásnak megszerzését a mai sajnálatos dekonjunktúra miatt.

Valaha a megbecsült mesteremberek büszkén vitték ünnepeinken testületük zászlaját, melyet a himnuszi ihletésû fohász ékesített: ISTEN ÁLDJA A TISZTES IPART ! Lehet-e biztató jövõje nemzetünknek, ha elfogynak az olyan jól képzett hazafiak, akik ismét magasba emelhetik ezt a zászlót?!