1./ Hõskor: 1949 -1970
Ajka rohamos fejlõdése - az egyre erõteljesebb iparosodás-
a szervezett szakmunkásképzés kialakulását
és fejlõdését vonta maga után.
1949-ig csak Devecserben - a járásszékhelyen - volt
tanoncképzés, ahol elsõsorban a kisiparosok számára
képeztek utánpótlást. Az ajkai vállalatok
önmaguk "képezték" szakembereiket oly módon,
hogy a fiatalok ellesték az idõs szakmunkásoktól
a szakma fortélyát, fogásait s azt továbbfejlesztették.
Így vitte mûvészi tökélyre az üvegcsiszolást
Elsõ Keresztély, az üveggyár dolgozója,
késõbb intézetünk oktatója. A tanulóidõ
után segédvizsga volt; ez abból állt, hogy a
tanonc elmondta, amit a gyakorlatban csinált.
A felszabadulás utáni hatalmas méretû ipari fejlõdés
idején kevésnek bizonyult ez a fajta képzés;
biztosítani kellett a szervezett keretek között történõ
szakmunkásképzést.
1949 augusztusában összeírták a nagyüzemek
és a kisiparosok tanulóit, s az általános iskolában
állandó délutános oktatás keretében
ugyan, de megkezdõdött oktatásuk. Ezzel kezdetét
vette Ajkán a szakmunkásképzés, és megalakult
intézetünk elõdje, az 54. sz. Iparitanuló Intézet.
Barna Sándor általános iskolai tanár lett az
igazgató, aki négy tanulócsoportot akakított
ki. A tantestület tagjai: Hunyadi Mátyás, Parragh Dezsõ,
Nagy Sándor tanítók, illetve Stollár Béla
mûszaki.
1949 nemcsak az ajkai szakmunkásképzés kezdetét
jelenti, hanem egyben fordulópontot is a magyar iparoktatás
történetében. Ekkor jelent meg ugyanis az 1949. évi
VI. törvény, az iparitanuló törvény, melyben
szerepelt pl., hogy tanulónak csak azt lehet felvenni, aki az általános
iskola nyolcadik osztályát elvégezte, vagy ennél
magasabb végzettséggel rendelkezik. Ez az intézkedés
a szakmunkásképzés színvonalát akarta
emelni, de átmenetileg a hat osztályt végzettek felvételét
is lehetõvé tette.
Röviddel a törvény megjelenése után /1950/
megalakult a munkaerõ-gazdálkodás és a szakmunkástanuló-képzés
legfõbb állami szerve, a Munkaerõ Tartalékok
Hivatala /MTH/ . Ezzel létrejött a szocialista tervgazdálkodás
igényeinek megfelelõ szakmunkástanuló-képzés
megszervezésének és irányításának
legfõbb állami szerve. Az MTH a népgazdaság
igényeit figyelembe véve fokozatosan létrehozta az
új típusú ipari szakmunkásképzõ
intézeteket.
A szakmunkásképzés megújításához
megtörténtek a legfontosabb intézkedések, de lent
ezek végrehajtása számtalan akadályba ütközött.
Ajkán például a következõ problémák
voltak:
Nem volt önálló épület, emiatt évekig
csak délután volt tanítás, ez pedig kevésbé
hatékony, mint a délelõtti. Különösen
a vidéki tanulóknak volt nehéz a rossz közlekedés
miatt. Kollégium még nem volt.
Kevés volt a szaktanár; az órák tekintélyes
részét óraadók látták el.
Tankönyvhiány volt.
Az 1950-51. tanévben Marton Imre - üzembõl kiemelt kohász-
lett az igazgató, s az iskolának csak egy fõállású
tanára volt, Sipos István. 1951-ben került az iskolához
Zsigmond Sándor /késõbbi igazgatóhelyettes /
és Horváth Zsuzsa.
Jól érzékeltei a tanerõgondokat, hogy az 1951-52.
tanévben az I.b osztályban csak egy fõállású
tanár tanított: Sipos István; a többit óraadó
látta el. Tíz szakmában képeztek tanulókat,
de önálló osztályt csak a timföldgyártók
és a géplakatosok képeztek. A többi osztály
összetétele nagyon vegyes: az I.b osztályban például
villanyszerelõ, kovács, nõi szabó, fodrász,
asztalos, kõmûves tanuló volt. A képzési
idõ 1- 1,5 és 2 év; az elméleti és gyakorlati
órák aránya általában 3 - 3. A timföldgyártók
magyart, számtant, fizikát, vegytant, géptant, alkotmánytant
és szakrajzot tanultak. Az osztályok tanulmányi eredménye
erõs közepes: 3,6 - 3,7. A korosztály változó,
14 és 19 év között ingadozik. A felvettek között
elég sok a hat osztályt végzett tanuló.
Érdekes bejegyzéseket találunk az osztálynaplókban,
melyek sok mindent elárulnak a korabeli viszonyokról:
"Az órán dohányzott."
"Az órán evett."
" Betegnek tetteti magát, közben szemtelenkedik."
" Bevonult katonának: 2 kovács, 2 villanyszerelõ,
1 esztergályos."
"Elõkészületek az angol-magyar mérkõzésre.
Vázakészítés."
/ 1954. máj. 20. /
Az akkori idõk futballimádata Ajkát is magával
ragadta. A jó munkáért, kiváló sporteredményekért
20 jegyet kapott az iskola az angol-magyar mérkõzésre.
A találkozó után Ajkai Irma hatalmas ólomkristály
vázát adott át Puskás Öcsinek "Gyõzteseknek
az ajkai ipari tanulók" felirattal.
A nagyon vegyes összetételû osztályok neveltségi
szintje alacsony volt: ezeket a szegény, paraszti és munkáskörnyezetbõl
jött fiatalokat mindenre tanítani kellett: tisztaság,
rend, fegyelem, viselkedés, kulturált étkezés.
A falusi, egyoldalú étkezéshez szokott leányok
nem akarták megenni a Béke étteremben készített
ételeket. A negatív környezet visszahúzó
hatása erõsen érvényesült. Az egyre több
munkást foglalkoztató ajkai üzemekhez szép számmal
kerültek máshonnan eltanácsolt, kétes erkölcsû
elemek / még köztörvényes rabokat is hoztak az ötvenes
évek építkezéseihez /, akikkel a gyakorlati
foglalkozásokon óhatatlanul érintkezésbe kerültek,
s ez negatív tulajdonságok, jellembeli torzulások kialakulásához
vezetett. Hosszú évek kitartó nevelõmunkájával
sikerült csak ezeket visszaszorítani.
A súlyos neveltségi problémák pedagógiailag
képzett szakembert követeltek; így került sor 1952.
március 15-én Moharos László - korábban
általános iskolai igazgató- igazgatói kinevezésére.
A képzett szaktanárok és oktatók hiánya
országos probléma volt akkor; eredményes megoldásukat
a párt és kormány segítette. Rendelettel kötelezte
az üzemeket, hogy legjobb szakmunkásaikat adják át
az iskoláknak a gyakorlati képzés számára.
A szaktanárhiányt a Mûszaki Tanárképzõ
Fõiskola felállításával oldották
meg. Ajkáról Zsigmond Sándor jelentkezett, s a szakmai
elméleti tantárgyak oktatására képezték
ki. Az 1952 - 53. tanév folyamán kapta az iskola a 300. sz.
elnevezést.
Jelentõs esemény volt iskolánk életében, hogy 1953. október 3-án önálló épületet kapott; Ajka egyik nagyobb épületét jelölték ki a szakmunkásképzés céljaira. Ezzel megszûnt az általános iskolától való függõség, és kezdetét vette a Munkaerõ Tartalékok Hivatala 300. sz. Ipari Tanulóintézetének önálló élete. A kapott épület - korábban bankház, csendõrpihenõ - már az átadás pillanatában sem felelt meg az oktatás céljainak: csak két tantermet lehetett kialakítani, de ezek is egymásból nyíltak; az igazgatói és tanári egyetlen kicsi helyiségben volt.
A késõbbiek folyamán bõvítették,
toldozgatták; a hatvanas években már hét tanterem
és tornaterem is volt, de ez is kevésnek bizonyult a megnövekedett
tanulólétszámhoz, ezért váltott tanítás
volt. A tantermek korhadt, olajos padlójúak, szegényesen
felszereltek voltak; fürdési lehetõség nem volt,
csak ivóvíz; gyakran elõjöttek óra alatt
az egerek és patkányok is. Felszerelés úgyszólván
semmi nem volt; a szemléltetés így kezdõdött:
"Képzeljék el …"
De az iskola környéke, a Hõsök tere sem volt szívderítõ.
Ajka ekkor még gyáraival együtt is nagyon piszkos, elmaradott
község volt. Betonútjai nem voltak; az iskola elõtti
téren hatalmas gödrök és állandó sár
volt.
Ez már az egyenruhás idõszak volt: az állam
biztosította a tanulóknak a teljes felszerelést. Mindenki
kapott két öltönyt - egy fekete télit és
egy világos nyárit -, füzetet, könyvet. Az egyenruha
viselése kötelezõ volt; ünnepélyes alkalommal,
például május 1-jén ebben vonultak ki a tanulók.
A ruhát a tanárok és oktatók is megkapták
850 forintért.
Az 1953-54. tanévben a tanulólétszám öt
osztályban -I. és II. évfolyam - 120. A szakmák
azonosak az elõzõ évekkel; az osztályátlagok
rendkívül magasak, még 4,1-del, sõt 4,2-del is
találkozunk.
Oka:
- Rendkívül alacsony volt az elméleti képzés
színvonala a maihoz viszonyítva. Egy akkori igazgatói
beszámoló szerint elég volt, ha a tanuló csak
a vázlatot mondta el, illetve annak a tanár által megkívánt
pontját részletezte.
- Ebben az idõben bontakozott ki erõteljesebben a tsz-szervezés,
a mezõgazdaság gépesítése; a falusi fiatalok
ekkor kezdtek nagyobb számban jönni az iparba. A korábbi
évekkel ellentétben már sokszoros volt a túljelentkezés,
lehetett válogatni /szakközépiskola még nem volt;
így a fiatalok számára csak a gimnázium és
a szakmunkásképzõ volt/. Az 1954-55. tanév folyamán
például az elsõ évfolyamra beiratkozott tanulók
száma: 44, ebbõl 14 volt csak az általános iskola
nyolcadik osztályában közepes /bányász
és nagyüzemi dolgozók gyermekei/ .
A maihoz képest a tantárgyak száma is kevés
volt; a II.b géplakatos osztályban például csak
6, de valamennyit fõállású tanár tanította
már. Ezek a következõk voltak:
magyar nyelv és irodalom: Horváth Zsuzsa
társadalmi ismeretek: "
mennyiségtan: Szalai Viktor
természettan: "
szakrajz: Zsigmond Sándor
szakmai ismeretek: "
Ebbõl az osztályból már indultak a szakma legjobb
tanulója versenyen: Jáger Sándor, Tavaszi Vendel és
Csánitz László. A tanulók között még
volt hét osztályt végzett is. Év végén
szakmunkásvizsgát tettek, mely szóbelibõl és
írásbelibõl állt, valamint vizsgamunkát
kellett készíteni.
1954-ben az MTH meg akarta szüntetni az iskolát, mivel a
tanulólétszámot kevésnek, az épületet
kicsinek találta, újat építeni pedig nem tudott.
A tanulókat Kelenföld, Pétfürdõ, Székesfehérvár,
Fûzfõ között kellett volna szétosztani. Megindult
a harc az iskola fennmaradásáért. Mindenki tudta Ajkán,
hogy a szakmunkásképzésre szükség van s
nagy jövõje van. A kisiparosok, vállalatok - az iskola
vezetõségének javaslatára - felemelték
a tanulólétszámot, s az iskola maradt.
A gazdasági és politikai életünkben jelentkezõ
zavar / a pártvezetés hibáinak feltárása
után a kormány a nehézipar visszafejlesztésével
akarta a könnyûipart fejleszteni / a szakmunkásképzésben
is éreztette hatását.
Csökkent az állami ellátás is: a két öltöny
ruhát továbbra is megkapták a tanulók, de a
többi juttatás elmaradt: füzet, ingyenes mozilátogatás,
útiköltség vidékieknek; a tankönyvhasználatért
10 forintot kellett fizetni. Ha a tanulók a kiadott formaruhát
nem tartották rendben, az iskola visszavehette. Az intézkedést
indokolta az ország nehéz gazdasági helyzete, másrészt
a fiatalok nem értékelték kellõképpen
a juttatásokat, és javult a szülõk anyagi helyzete
is.
Az 1950-ben bevezetett 2 éves képzés -mint az a gyakorlatból
kitûnt- kevésnek bizonyult. Ennyi idõ alatt nem lehetett
elegendõ elméleti és gyakorlati agyagot elsajátítani;
az üzemek egyre inkább elégedetlenek voltak a kezdõ
szakmunkások gyakorlati tudásával, sürgették
a gyakorlati képzés javítását és
a képzési idõ emelését. A megoldást
az 1955. évi kormányhatározat jelentette, mely a szakmák
zömében a képzési idõt felemelte három
évre. Ezzel egyidejûleg megváltoztatta az elméleti
és gyakorlati órák arányát is: a korábbi
3-3 nap helyett I. és II. éven 2 nap elméleti és
5 nap gyakorlati; a III. éven 1 nap elméleti és 5 nap
gyakorlati lett.
1956 tavaszán a Duna Mohácsnál kiöntött;
házakat, falvakat rombolt le a víz. Az elmúlt évek
nevelõmunkája nem volt eredménytelen; iskolánkból
kb. 35 tanuló ment menteni, segíteni a bajba jutott embereken
Kiss Károly és Zsigmond Sándor vezetésével.
Nagyszerûen dolgoztak; errõl díszoklevelet is kaptak.
1956 nyarán a székesfehérvári építõk
segítségével tanulóink, oktatóink, tanáraink
közremûködésével elkezdõdött az
iskola épületének bõvítése: két
tanterem épült, egy korábbit tanári szobává
alakítottak át. Bevezették a vizet; az udvaron faház,
széntároló, WC épült - a sporthoz korlátot,
nyújtót állítottak fel. Mivel az építési
munkával nem végeztek szeptemberre, kevesebb óraszámban
folyt a tanítás, mert biztosítani kellett a segítséget
az építkezéshez. Október 10-én már
csak a külsõ munkák voltak hátra.
A forradalom nem okozott megrázkódtatást; a tanítás
ugyan október 25-tõl december 6-ig szünetelt, de amíg
mások felvonultak, addig intézetünk tanulói oktatóik
vezetésével dolgoztak, hogy termeljen a timföldgyár,
az erõmû és az üveggyár. Amikor december
6-án megkezdõdött a tanítás, az új
tantermek még nedvesek voltak, de mégis jobb volt, mint nélkülük,
hiszen már 13 osztállyal - 5 elsõ, 5 második
és 3 harmadik - 18 szakmában folyt a képzés.
A harmadévesek csak félévig jártak iskolába;
februárban szakmunkásvizsgát tettek. A sokféle
szakma miatt most is voltak vegyes osztályok: a II. e osztályba
például szabó, kõmûves, asztalos, nõi
fodrász, férfi fodrász tanuló járt.
Az építkezés és a forradalom miatti kiesést
januárban és februárban pótolták, a félévet
emiatt február 28-án zárta az iskola.
1957 tavaszán Moharos László igazgató éppen
a Munkaügyi Minisztériumban járt - ugyanis az Elnöki
Tanács 5/1957 sz. törvényerejû rendelete létrehozta
a Munkaügyi Minisztériumot s megszüntette az MTH-t; a szakmunkásképzés
irányítását és felügyeletét
a MÜM Szakoktatási Fõosztály látta el-,
amikor néhány bútort selejteztek. A bizományinak
akarták átadni, de kérésére megkapta
az iskola. Így lettek íróasztalok a tanáriban,
írógép az igazgatói irodában.
Ebben az idõben tanterem már volt elég, de egy tornaterem
és egy bemutatóterem még kellett volna.
1959 nagy eseménye Ajka várossá nyilvánítása
az Elnöki Tanács 14/1959 sz. határozata alapján.
Bár a település külsõ képe falusias:
poros, macskaköves utak, alacsony, földszintes házak, szegényes
üzletek, kopott közintézmények jellemezték,
a városiasodás lehetõségét azonban a
gyárak miatt magában hordozta. Ez a régi Ajka azóta
eltûnt; helyén Veszprém megye legszebb iparvárosa
lett. Közmûvesítésébõl, szépítésébõl
intézetünk diákjai is kivették részüket.
Az 1960-61. tanévtõl Heinrich Rezsõ /végzettsége:
mûszaki fõiskola/ lett az intézet igazgatója
1969-ig.
Az 1960-61. tanévben a tanulólétszám 418; már
voltak érettségizett fiatalok is a hõtechnikai mûszerész
szakmában, de az elsõ és második évfolyamon
még egy tanulócsoportban, önálló és
közvetlen órák keretében oldották meg oktatásukat.
A tanárok képzettsége a korábbi évekhez
képest emelkedett. A 7 fõállású tanárból
5-nek egyetemi végzettsége volt.
Gáspár János magyar, Szlotta Károly történelem-,
Simon Gyula testnevelés-, Pintér Zoltán matematikatanár
- Lõrinczky Lajos villamosmérnök. Az óraadók
közül Dresser Károly - az üveges szakmában
tanított elméleti ismereteket - mérnök, késõbb
az üveggyár fõmérnöke.
A tanári testület tehát képzettségénél
fogva is, de pedagógiai hajlam, hivatástudat révén
is színvonalas munkát végzett.
A tanulóközösségre jellemzõ kedvezõ
helyzet továbbra is fennállt: jó volt az osztályok
kollektív szelleme, munkafegyelme; tanulópárok alakultak,
a gyenge tanulókat korrepetálták. Az osztályok
tanulmányi eredménye 3 - 3,8 - lényegesen jobb, mint
a maiak. Ennek több oka is van:
Változatlanul kevés volt az elméleti anyag; a gyakorlati
órák magas száma miatt több idõ volt a
gyakorlásra. A gyakorlati jegy már akkor is nagyobb értékkel
szerepelt; sokat emelhetett vagy ronthatott az átlagos tanulmányi
eredményen.
A családok lényegesen szerényebb viszonyok között
éltek; nem volt mindegy, hogy mennyi az ösztöndíj.
Az üvegcsiszoló tanulók például sokszor
bennmaradtak még a hivatalos munkaidõ lejárta után
is, hogy gyakorolhassák a nehezebb munkafolyamatot, s ezáltal
jobb legyen gyakorlati jegyük. Természetesen így az ösztöndíjuk
is emelkedett.
Sok volt a faluról jött fiatal, akik hozták magukkal
a paraszti környezet szívósságát, rendkívüli
nagy szorgalmát, s ha egy osztályban 8 - 10 ilyen tanuló
volt, vitte magával a többit.
Túljelentkezés volt.
Az elméletigényesebb szakmákra csak bizonyos átlag
felett vettek fel, például villanyszerelõnek, esztergályosnak,
géplakatosnak 4,0 felett.
A tanév végén írásbeli és szóbeli
vizsgát tettek a III. éves tanulók. Írásbeli
volt magyar, matematika, szakrajz, villamosságtan tantárgyakból;
szóbeli magyar, történelem, szakmai, matematika és
szakrajz tantárgyakból.
Az intézet tanulói a tanév folyamán társadalmi
munkában csemetét ültettek és a vasútnál
dolgoztak. Megindult a rendszeres sportmunka Simon Gyula testnevelõ
tanár irányításával, aki három
kézilabda, három röplabda és egy kosárlabda
csapatot szervezett; a gúlacsapat második helyezést
ért el a Veszprémben megrendezett bajnokságon.
A második félév nagy eseménye volt Kádár
János látogatása a Timföldgyárban. A nagygyûlést
az ebédlõ elõtti téren tartották, melyen
részt vettek a gyár dolgozóin kívül iskolánk
tanárai és itt dolgozó tanulói is. Kádár
János közvetlen modora, egyszerû stílusa mélyen
megragadta a hallgatóságot; beszédében a munkásságot
fokozott helytállásra, kitartó munkára buzdította,
hogy gazdasági életünk nagyobb mértékben
fejlõdjön s életszínvonalunk emelkedjen.
A tanév végén a falusi tanulók vállalták,
hogy szabadságuk alatt 75 munkaegységet teljesítenek
községük termelõszövetkezetében, hogy
ezzel is segítsék a nyári mezõgazdasági
munkák elvégzését.
A tanév folyamán egy tanulót kellett kizárni
az iskolából súlyos szabálytalanság miatt;
egyet, Berta Gézát pedig külföldi jutalomüdülésre
javasolta a tantestület jó tanulmányi eredményéért
és lelkiismeretes közösségi munkájáért.
A szakmunkásképzés fejlõdésének
fontos állomása az 1961. III. sz. törvény, mely
meghatározta az alsó-, közép- és felsõfokú
oktatás fejlesztését, valamint a szakmunkásképzés
korszerûsítését és továbbfejlesztését.
A törvény fejlett, egységes és nyílt szocialista
közoktatási rendszert írt elõ; beillesztette tehát
a szakmunkásképzést az oktatás rendszerébe.
Legfontosabb irányelve az élettel, a termelõmunkával
való kapcsolat: "Váljék szorosabbá iskoláink
kapcsolata az élettel ,a gyakorlattal, a termeléssel. Minden
iskolatípus készítse elõ tanulóit a termelõmunkában
való részvételre." A feladat tehát megkövetelte
az elmélet és a gyakorlat egységét.
Ez iskolánkban meg is valósult. A tantervek készítõi
s a tanmenetet készítõ tanárok is nagyon vigyáztak
arra, hogy az elmélet legalább két héttel megelõzze
a gyakorlatot. A szaktanárok rendszeresen látogatták
tanulóikat az üzemekben, hogy lássák, milyen jellegû
munkát végeznek, milyen eredményt érnek le a
termelésben, hogyan alkalmazzák elméleti ismereteiket
a gyakorlatban.
Az iskolának az élettel való kapcsolatát azzal
mérhetjük le legjobban, ha megvizsgáljuk, hogy a képzett
szakmunkások mennyire felelnek meg a nagy ütemben fejlõdõ
követelményeknek. Erre iskolánk esetében pozitív
választ adhatunk. Az elõzõkben vázolt kedvezõ
helyzettel magyarázható /hivatásukat szeretõ
tanárok; becsületesen, nagy felelõsséggel tanuló
fiatalok/, hogy a szerény iskolai felszerelés ellenére
is nagy eredmények születtek. Bodó Ágoston III.
éves géplakatos a Szakma Kiváló Tanulója
országos versenyen hatodik helyezést ért el, s megkapta
a szakmunkás-bizonyítványt /1962/. A következõ
években több szakmában is értek el hasonlóan
jó eredményt. Az életbe, a termelésbe kikerülve
is jól megállták a helyüket; bizonyítva,
hogy jó alapot kaptak az iskolától. Ajka üzemeinek
középszintû vezetõi, a pártbizottság,
KISZ-bizottság titkárai egykori tanulóinkból
kerültek ki. Például: Gombos Ottó üzemvezetõ
a Szénosztályozón, Rostási József a megyei
pártbizottság titkára, Kundermann Márton mûvezetõ
a Timföldgyárban. Baráth Gézát és
Sinkó Lajost a Timföldgyár érettségi nélkül
javasolta egyetemre, amit eredményesen elvégeztek.
Intézetünk késõbbi oktatói / 90% / szintén
a hatvanas évek tanulóiból kerültek ki; szívesen
alkalmazta õket a vezetõség, mert személyük
biztosíték volt a jó munkára: ismerték
az iskola szokásait, hagyományait.
1962-ben és 63-ban a villanyszerelõ szakmában az érettségizettek
részére is indult 2 éves képzés. Ebben
az idõben indult meg ugyanis az erõmû új üzemrésze:
ekkor létesült az ÉDÁSZ ajkai kirendeltsége
is. Nagyobb szakmai mûveltséggel rendelkezõ villamos
szakemberek kellettek, ezért esett a vezetõség választása
erre a szakmára. Az erõmû ezekbõl az érettségizett
szakmunkásokból képezte ki elektrikusait.
Az 1964-65. tanévtõl évrõl évre nõtt
az intézet tanulóinak száma, de a feltételek
nem javultak, inkább rosszabbak lettek:
A tantermek száma kevés volt, végül már
ezek sem egy épületben voltak; az épülettel szemben
lévõ általános iskolában is volt szükségtanterem.
A tantermek felszereltsége gyenge volt, szertáranyagról
alig beszélhetünk (az elekronikai szertár például
a padlásfeljáró volt).
A szemléltetõeszközök legértékesebb
darabjai a tanulók vizsgaremekeibõl kerültek ki. Ekkor
ugyanis a végzõsök még készítettek
vizsgadarabot, amit eleinte ingyen, késõbb térítés
ellenében megkaptak. A vasas szakmában általában
nem tartottak rá igényt. Az elõrelátó
tanárok sugallták, mit készítsen a vizsgázó,
hogy ezzel gyarapítsák szemléltetõeszközeik
állományát. Nagyon szép, intarziaberakásos
sakkasztal, babaszoba-bútor (ezt késõbb a kecskeméti
gyermekotthonnak ajánlotta fel az iskola), fürdõszobahenger,
mûködõ fúrógép, lemezvágó
olló /makettek/, kovácsoltvas dísztárgyak készültek
ebben az idõben. Sok látható belõlük ma
is intézetünk elõcsarnokában az üveges beépített
szekrényekben.
A tanítás továbbra is váltott formában
történt. A délelõttösök reggel hatkor
kezdtek a vidéki bejárók miatt, akiknek járatai
ilyenkor már Ajkán voltak. Volt olyan tanuló, aki 3
óra 30 perckor kelt; nem csoda, ha tíz óra után
már nem tudott figyelni, szeme majd leragadt a fáradtságtól.
Hõsi korszak volt ez - ahogy a kollégák emlegetik -;
tanártól, diáktól egyaránt nagy erõfeszítést
követelt a helytállás. A tárgyi feltételek
éppen akkor romlottak leginkább, amikor a szakmunkásképzéssel
szemben támasztott követelmények emelkedtek.
Új iskola építése rendkívül fontos
feladat volt a demográfiai hullám miatt is, de azért
is, mert a városfejlesztési tervben a Hõsök tere
és környéke volt a városközpont, ahova modern
középületek építését tervezték,
az iskola tehát útban volt. A mai, korszerû, új
iskolaépület tervezését és kivitelezését
tehát nemcsak közoktatáspolitikai szempontok, hanem inkább
városfejlesztési meggondolások is siettették.
Az 1965. szeptember 23-án készült iskolaalapítási
jegyzõkönyv szerint:
"Az új iskola építését szükségessé
teszi különösen az, hogy a jelenlegi iskola közvetlen
közelében épülõ kultúrház,
párt- és tanácsszékház az iskola mûködését
oly mértékben akadályozza, hogy annak további
üzemeltetése kérdésessé válik."
Az iskola költségvetése 8,5 millió forint volt;
ebbõl 4,5 milliót a timföldgyár adott, mert a
Timföld II. építése is ebben az idõben
történt, s módjukban állt ekkora összeget
áldozni szakmunkás-utánpótlásuk biztosítására.
A fennmaradó 4 milliót a Munkaügyi Minisztérium
biztosította. Intézetünk tanulói társadalmi
munkában szerelõipari, távfûtési munkálatokat
végeztek, parkosították az épület környékét,
sportudvart létesítettek; a lányok takarítottak.
A hatvanas évek második felének tehát két
nagy feladata volt:
1. Iskolaépítés.
2. A demográfiai hullám következtében megnövekedett
jelentkezõk felvétele.
Ahogy emelkedett a tanulólétszám, úgy csökkent
sajnos a jelentkezõk tanulmányi eredménye. A szakközépiskolák
megjelenésével ugyanis a jó eredménnyel végzõ
nyolcadikosok, akik eddig a szakmunkásképzõ iskolák
legjobb tanulóit adták, most már a szakközépiskolába
jelentkeztek, ahol érettségit is kaptak. Míg korábban
- az évtized elsõ felében - volt felvételi vizsga
is, egyes szakmákra csak bizonyos átlagon felül vettek
fel, most mindenkit fel kellett venni. Ez óhatatlanul a színvonal
csökkenéséhez vezetett.
Az 1960-61. tanév végén például leggyengébb
eredménye a II. d hegesztõ-autófényezõ
osztálynak volt: 2,7; a legjobb a III. e autószerelõ
osztálynak: 3,4.
2./ Az új iskolában: 1970-tõl
A legutolsó tanév folyt a régi iskolában,
amikor megjelent az 1969. évi VI. törvény, amely a szakmunkásképzés
szerepét, szervezetét szabályozta.
A törvény az 1970-71. tanévben lépett életbe.
Ezt a tanévet még a régi épületben kezdte
intézetünk, de decemberre elkészült a már
nagyon várt új, 12 tantermes iskola. December 7-én
hozták át - tanárok és diákok, jórészt
csak kézben - a szerény felszerelést, szemléltetõeszközöket.
Ekkor látszott csak igazán, hogy mennyire kevés. A
hivatalos átadás december 22-én történt.
Az új, modern épület átadásával megszûnt a váltott tanítás, s eleget tudtunk tenni a szakmunkásképzõ iskolákkal szemben támasztott növekvõ követelményeknek /B tagozat/. Lehetõvé vált író-olvasó találkozók, szakkörök szervezése, s nem utolsósorban a szaktantermi rendszer bevezetése, ellátásuk a legmodernebb felszereléssel. Gazdag választékkal rendelkezõ iskolai könyvtár létesült; biztosítani tudtuk a fiataloknak a rendszeres sportolást, testedzést.
Az 1970-71-es tanévtõl vette kezdetét intézetünkben a tagozatos oktatás, az alapszakmai képzés és az úgynevezett szakmatisztítás.
a/. Tagozatos oktatás:
„A” tagozat: a magasabb elméleti képzettséget
nem igénylõ, egyszerûbb szakmák szakmunkás-
utánpótlását biztosította. Például:
kovács, hegesztõ. Az elméleti és gyakorlati
órák aránya:
I. éven: 3 nap elmélet, 3 nap gyakorlat,
II. és III. éven 2 nap elmélet, 4 nap gyakorlat.
A korábbihoz viszonyítva megnövekedett az elméleti
órák száma 216 órával, a gyakorlatié
viszont 684 órával csökkent.
„B” tagozat: /emelt szint/ Az elméletigényesebb
tantárgyak oktatása folyt ezen a tagozaton. Az elméleti
és gyakorlati idõ aránya mind a három évfolyamon
3-3 nap. Az elméleti órák számának emelkedése
/288 óra/ a szakmai tantárgyak javára történt.
Új tantárgy II. éven a fizika, III. éven a testnevelés
és üzemgazdaságtan.
„C” tagozat: Rövidített képzési idõ
mellett a középiskola negyedik osztályát végzett
vagy érettségizett körébõl biztosította
a matematikai és természettudományos elõképzettséget
feltételezõ szakmákban a népgazdaság
szakmunkás-utánpótlását. A képzési
idõ a korábbi másfél évrõl 2 évre
emelkedett. Iskolánkban elektronikai mûszerészeket képeztek
ezen a tagozaton.
b/. Alapszakmai képzés:
Megszüntette a korábbi túlszakosodást. 22 alapszakmát alakítottak ki, melyekhez 55, elõzõleg egymástól függetlenül oktatott szakma tartozott. Az alapszakma két vagy több olyan rokon szakma részleges összevonásával jött létre, melyeknek alapmûveletei megegyeznek. Az alapszakmák keretébe tartozó rokon szakmák tanulói a képzési idõ elsõ felében vagy kétharmadában azonos tartalmú szakmai és általános alapképzettséget szereztek, s a képzési idõ másik részében a szakiránynak megfelelõ szakosított oktatásban részesültek.
c/. Szakmatisztítás:
Iskolánkban 1970-ig sokféle szakma /18-22/ oktatása
folyt. A fémipari szakmákon kívül volt például
kéményseprõ, órás, fényképész,
cipész, nõi- és férfifodrász, nõi-
és férfiszabó, pék, kõmûves, asztalos,
festõ, üvegcsiszoló tanulóképzés.
Ez túl bonyolulttá tette úgy az elméleti, mint
a gyakorlati oktatást (túlságosan vegyes osztályokkal
járt, nehezen alakult ki jó osztályközösség);
ezért 1970-tõl fokozatosan leadta õket az intézet
a környék szakmunkásképzõinek (Veszprém,
Ajkacsinger), s nálunk csak a fémipari és az üvegcsiszoló
szakmunkásképzés maradt.
Az 1970-71. tanévben iskolánkban vietnami fiatalok is tanultak
a „C” tagozatos elektronikai mûszerész szakmában.
Magyar nyelvet és szakmai tantárgyakat tanultak; gyakran meglátogatta
õket a nagykövet, aki elismerõen nyilatkozott az oktatás
színvonaláról, s köszönetét fejezte
ki a baráti támogatásért, a sok segítségért,
amit a fiatalok kaptak. Gyakorlati oktatásuk a VIDEOTON-ban történt.
Mivel a tagozatos oktatás megnövelte az elméleti órák
számát, pedagógushiány jelentkezett. Az 1970-es
tanév végére az iskola tanárainak száma
7-re csökkent (4 mûszaki, 3 közismereti); a 388 elméleti
órát csak az oktatók bevonásával tudta
az intézet ellátni. A tanerõgondok lassan megoldódtak.
A jó munkakörülmények, a tantestületi légkör
javulása, a vezetés demokratizmusa vonzóvá tette
az intézetet a pedagógusok számára is. 1975-ben
már 10 egyetemi és 7 fõiskolai végzettségû
tanár tanított. A megyei komplex vizsgálat elismerõen
nyilatkozott az oktató-nevelõ munkáról; kiemelte
a szaktanárok pedagógiai képzettségét,
szakmai tudását (1977).
Az eredményes oktatáshoz tehát minden személyi
és tárgyi feltétel biztosított volt; tanulóink
értékelték is mindezt: büszkék voltak iskolájukra.
1970 óta a megyei szaktárgyi versenyeken jó eredményeket
érünk el: több 1-3. helyezést; minden évben
képviselik iskolánkat tanulók az országos döntõkön
is. Többen iratkoztak be a végzett tanulóink közül
gimnáziumba, szakközépiskolába, ahol tudásukkal
elégedettek voltak.
Iskolánk életében újabb jelentõs állomás
az 1978-as esztendõ volt, amikor kezdetét vette a szakközépiskolai
képzés. A gimnáziumból költözött
át hozzánk a “Gépészeti Szakközépiskola”.
Az iskola neve 1978-tól: “Ipari Szakközépiskola
és 300. sz. Szakmunkásképzõ Iskola”. Egyre
indokoltabbá vált a szakközépiskolai képzés,
hisz nemcsak szakmát kínált négy év elteltével,
hanem érettségit is.
Elsõ érettségizett tanulóink 1982-ben kerültek
ki iskolánkból általános gépszerelõ
és karbantartó valamint szerszámkészítõ
szakmákban.
Újabb szakmai profiltisztítás következett 1985-tõl.
Ekkor több szakmai képzés átkerült Csingerbe.
1987-ben elektromûszerész szakmában indítottunk
4 éves képzést, de egy év elteltével
kiderült, hogy nem vált be; ezt váltotta fel 1988-tól
az elektronikai mûszerész-képzés.
A tanulólétszám egyre bõvült, s bizony
ismét kicsi lett az épület. Így megkezdõdött
az 1989/90-es tanévben az iskola bõvítése, valamint
közvetlenül mellé a kollégiumépítés.
A régi épület átalakítása közben
természetesen folyt a tanítás. Nem volt könnyû
ez az idõszak sem tanárnak, sem diáknak – de megérte.
Az épület ugyanis több teremmel bõvült (1 rajzterem,
2 nyelvi labor, 1 számítástechnikai terem, 3 szertár);
valamint a csodaszép aulával, ami több iskolai és
városi rendezvény színhelyévé is vált.
Az átépítés teljes villamos- és épületgépészeti
felújítást is jelentett. Jelenlegi formájában
1990 óta mûködik iskolánk.
1991-ben új nevet vettünk fel: “Bánki Donát
Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképzõ
Intézet”.
Ugyanebben az évben indult nálunk az 5 éves technikusképzés
gépgyártástechnológiai és elektronikai
technikusi szakmákban. A váltást a képzõ
üzemek leépülése és a szakképzésbõl
történõ kivonulása tette szükségessé.
Az iskola fokozatosan magára maradt; a gyakorlati oktatást
is a tanmûhelyben kellett megoldanunk. (A régi, 4 éves,
szakmunkásképzési célú szakközépiskolai
képzés csak a munkáltatói igényekre épülhetett.
Csak annyi tanulót iskolázhattunk be, amennyit a vállalatok
igényeltek.)
Új szelek kezdtek fújdogálni a szakképzés
átalakítása terén. 1991-92-ben indult a világbanki
program 61 iskola részvételével.
1993-ban beadtuk mi is a pályázatot, de nem fogadták
el; így ún. követõ iskolaként kezdtük
1994 szeptemberében a gépészet/fémtechnika oktatását;
egy évvel késõbb pedig az informatika szakmacsoportban
kapcsolódtunk eme programhoz, képzéshez.
1996-ban újabb profilbõvítés történt,
és szeptemberben megkezdtük a munkát -PHARE- pályázat
alapján – a közlekedési szakmacsoportban.
Ugyanezen õsszel indult meg a képzés a közgazdasági
szakmacsoportban is (a fenntartó engedélyével).
Jelenleg is ezeket a szakmákat tudjuk kínálni a jelentkezõknek.
A hagyományos szakmunkásképzés fokozatosan leépült,
elavulttá vált. 1997 õszén vezettük be
az ún. 2+2 rendszerû képzést egy osztályban.
Az iskola neve 1998-tól megint megváltozott kissé;
jelenleg is ez a hivatalos elnevezése intézményünknek:
Bánki Donát Szakközépiskola és Szakmunkásképzõ
Iskola