Ünnep és bemutatkozás

Ebben a tanévben ünnepeljük a közös igazgatású intézményünk iskolai intézmény¬egysége – a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium – fennállásának 60. évfordulóját. A következő tanév a kollégiumi intézmény-egységben is ünnep, hiszen a 20. tanévet kezdjünk 2009. szeptember elsején.

Az ókori Delphoiban jóslást kértek az emberek, ha a jövendőjükre, a sorsukra voltak kíváncsiak. A jós azt felelte: - Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.

Miért is kezdődik így e kollégiumi beköszöntő? Mert a középiskolás életszakaszra tehető - kikerülve a közvetlen irányító, gondoskodó, ellenőrző szülői körből - az emberek többségénél a felnőtté válás kezdete. A diákok közül azoknak, akiket az adott középiskola kollégiumába is felvesznek, önálló életük első "terepe" a kollégium lesz.

Együtt élve egy szobaközösséggel sok mindent megtudhatunk magunkról. Az alkalmazkodóképességünkről, a tolerancia¬szintünkről, az önzésünkről, az önzetlenségünkről, a segítőkézségünkről, az önállóságunkról, a korlátainkról, a rendszeretetünkről. De az érzelmi reakcióinkról is sok minden kiderülhet, milyen barátok vagyunk, kit választunk szerelmünknek, mennyire vagyunk szemérmesek. S miközben ennyi mindent megtudhatunk magunkról, a diákélet felejthetetlen élményeit is "bespájzolhatjuk". Az is gyakran elhangzik, hogy aki nem volt kollégista, nem is tudja mi az igazi diákélet.

Kollégiumunk fő célkitűzése az, hogy a középiskolai tanulás négy esztendeje alatt lakást, ellátást, szeretetet, érzelmi és szociális védelmet, tanulmányi segítséget, értéktiszteletben erősítést nyújtva, a szülőket, a családot lehetőség szerint pótolva felkészítse az itt lakó leányokat a felsőoktatási intézményekben való továbbtanulásra, az értelmiségi létre, a felnőtt életben való sikeres, igaz helytállásra.

A kollégium nagy gondot fordít az újonnan érkezett fiatalok beilleszkedéssel kapcsolatos gondjainak enyhítésére, megoldására. Hiszen ők nemcsak iskolát váltanak, hanem elhagyják családjukat, környezetüket, régi iskolájuk, barátaik ismerőseik, megszokott környezetük távolra kerül tőlük. Helyette egy – többségük számára – kissé idegen környezetet, új iskolát, új lakhelyet kapnak.

A felvett tanulók nagy többségénél felfedezhető a hátrányos helyzet valamilyen formája, ami kisebb tájékozottságban, a tanulási módszerek kezdetlegességében, a szerepléstől való visszahúzódásban, a meglévőnél kevesebb tudás kimutatásában jelentkezik. Jellemző a matematikában, a fizikában, a magyar nyelvtanban és az idegen nyelvek tanulásában mutatkozó lemaradás.

Mi, nevelőtanárok folyamatosan segítjük a nálunk lakó tanulókat, hogy a lehető legkevesebb „zökkenő” történjen, úgy az iskolai, mint az új környezetbeli beilleszkedésükkel.

Visszatekintés

Az 1980-as évek közepére a fokozatosan növekvő tanulólétszám és a jobb feltételek kialakításának igénye nyilvánvalóvá tette, hogy Ajka város kinőtte a gimnázium alagsorában működő 40 férőhelyes bentlakást.

1988-1990 között felújították a Bánki Donát Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola épületét és kibővítették egy új épületrésszel, ahol a mai napig leánykollégium működik.

A háromemeletes épület kívülről is esztétikus látvány fehér falaival, sötétbarna fa nyílászáróival, díszítésével. A földszinten van a könyvtár, a stúdió és a társalgó. Az emeleten találhatók a lányok szobái, a tanulószobák és a tanári szoba. Minden szobában 6 férőhely van kialakítva, szintenként összesen 48. Emeletenként található még konyha, mosókonyha, zuhanyzó illetve mellékhelyiség.

A leánykollégium a város öt középiskolájának leánytanulói számára nyújt biztos hátteret az eredményes tanuláshoz, kényelmes otthont a tanulmányaik folytatásához. A kollégiumban 132 férőhely van, jelenleg csak az első és a második emelet szobáit lakják, mivel a létszám 90 fő alá csökkent.

Személyi feltételek

A nevelőtestület összetétele: pedagógusképesítéssel, főiskolai illetve egyetemi végzettséggel rendelkező, nevelő-oktató munkát végző főállású tanárok, közalkalmazottak. A kollégium vezetői: dr. Kerekes Judit 1990-91, Finta Zsófia 1991-tõl 2008-ig, 2008 szeptembertől Kiss Győző.

A kollégiumi élet

Az első 2-3 hét elteltével, miután megszokták a leányok az új környezetet, az otthontól való távollétet, az új iskolát, már nagyon szívesen tartózkodnak itt.

Mindenképpen biztonságosabb és könnyebb, mint otthonról mindennap bejárni.

A tanulók 6 ágyas szobákban pihenhetik ki a napi fáradalmakat és készülhetnek a következő napra.

Minden emeleten található tanulószoba, konyha, mosókonyha, zuhanyzó illetve mellékhelyiség. A kollégium életét, munkáját négy nevelőtanár szervezi és irányítja, a nap 24 órájában.

A kollégium élete házirend szerint zajlik, ahol sok "játékszabályt" be kell tartani. Pontos, meghatározott időben történik az ébresztő (reggel 6 órakor), a reggelizés, az ebéd, a vacsora, a tanórák, a kimenők, a szabadidő.

Mindenki számára a kollégiumi elhelyezés ingyenes.

Térítési díj ellenében minden tanulónak reggelit, ebédet és vacsorát biztosít a kollégium az építők konyhája éttermében. A térítési díj az eltartott gyermekek számától és az esetleges igénybe vehető kedvezmények mértékétől függ.

Nevelési feladatok

A Pedagógiai Programban kitűzött nevelési céljainknak megfelelően állítjuk össze a csoportok és a kollégiumi munkatervet.

Legfontosabb céljaink a következők: a tanulmányi munka színvonalának emelése, az iskolai feladatok teljesítésének tanári segítése, a hátrányos helyzetű tanulókkal való fokozott egyéni törődés, a szociális viselkedés szabályainak elsajátíttatása, az egészséges életmódra nevelés, nemzeti értékeink, kulturális és történelmi hagyományaink megismertetése és ápolása, környezetünk védelme, a szabadidő tartalmas eltöltése és nem utolsó sorban családi életük zavaraiból következő hátrányaik megismerése, lehetőségeink szerinti csökkentése.

A tanulmányi munka

A sokfajta iskolatípus és szakma eredménye (27 különböző szakmát tanulnak az itt lakó leányok), hogy nagyon különböző az iskolai órarend, az elméleti és gyakorlati órák időtartama, és ebből adódóan a tanulók kollégiumi időbeosztása is.

Mivel a nevelőtanárok vegyes csoporttal dolgoznak (hat iskola, 27 szakma, hat évfolyam), az egyik elsődleges feladat megismerni minden tanuló iskolai órarendjét, időbeosztását, sajátos tanulási stílusát, szokásait, megszervezni kötelező foglalkozásaikat, szabadidős tevékenységeiket.

Kollégistáink tanulmányi eredményeit rendszeresen figyelemmel kísérjük, osztályfőnökökkel, szaktanárokkal, gyakorlati munkahelyekkel folyamatosan kapcsolatban állva.

Minden nevelőtanár korrepetál több tantárgyból is, igény leginkább matematikára, magyar nyelvre, angolra, németre, szaktantárgyakra van.

A szabadidő szervezése

A kollégiumon belüli szabadidő szervezését az a koncepció szabja meg, hogy a kevés szabadidőt próbáljuk meg közösen, hasznosan eltölteni.

Jelen időszakra kialakultak azok a diákszakkörök, amelyek állandósultak és bizonyították életképességüket, hasznukat. Kollégiumunkban négy szakkör működik a: háztartástan és szabás-varrás szakkör, videoklub, gépírás-, etika szakkör.

A sport terén adódó lehetőségeinket igyekeztünk maximálisan kihasználni.

Kézilabda-és focibajnokságot többször szervezünk, valamint részt veszünk a város és a megye különböző kollégiumaiban tartott versenyein.

Különböző hagyományos rendezvényeink: elsősavató, ismerkedési est a fiúkollégiummal, Mikulás, Karácsony, Farsangi bál, Ballagás, pizsamás-buli, stb.

Részt veszünk minden tanévben és jó helyezéseket (harmadik, negyedik helyek) és díjakat hoztunk el a megye különböző kollégiumaiban rendezett „Ki mit tud”, szavaló-, prózamondó és sportversenyeiről, rendezvényeiről.

Előzőleg kollégiumi „Ki mit tud” versenyt szervezünk, ahol leányaink bemutathatják ének és tánctudásukat, versmondó képességüket, külső szakértőket is bevonunk a zsűrizésbe.

Egészséges Életmód programunkat az ÁNTSZ szakképzett munkatársainak előadásai színesítik, elsősegély versenyre a mentősök készítik fel kollégistáinkat.

A megyénkben szervezett szakmai megbeszéléseken képviseljük kollégiumunkat, ezeken a továbbképzéseken, előadásokon sok új dologgal találkoztunk.

Nevelő és oktató munkánknak a mindig változó körülményekhez való folyamatos és rugalmas igazítása, olyan kollégiumi élet megteremtése, amely az eredményességet és a kollégiummal kapcsolatos törvények szellemét szem előtt tartva törekszik a bánkis kollégisták személyiségének, tehetségének, kreativitásának kibontakoztatására, otthonosságot, boldogságot, szeretetet, szociális és érzelmi védettséget, családias légkört, biztonságot nyújtva valamennyi tanítványunknak. Úgy gondoljuk, hogy erre biztosíték iskolánk szellemisége, kiemelkedő képzettségű tanári kara, a kollégium elfogadott nevelési rendszere és a két intézmény egységes irányítása és szoros együttműködése.

A következő hetekben, hónapokban a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium ünnepel. Az iskola 60, a kollégium 20 éves.

Köszöntöm mindkét intézményt, kívánva, hogy a mostani nehézségeket elfeledve ünnepelhessen, sok-sok év múlva is, mindig büszkén az elért eredményekre!

Finta Zsófia