Brno diákszemmel

A Tempus Közalapítvány által finanszírozott Leonardo projekt során lehetőségünk nyílt néhányunknak a kötelező nyári gyakorlatot külföldön, a csehországi Brnoban elvégeznünk. A projektben tizenkét diák vett részt, hét gépgyártás technológus, három informatikus és két fémforgácsoló, és természetesen a kísérő tanárok. A gyakorlatot már a tanév vége előtt megkezdhettük és az időtartama majdnem három hét volt.

 

Egy szép, nyugodt helyen Brno külvárosában voltunk elszállásolva, két és három ágyas szobákban. Itt napi kétszeres étkezésben részesültünk. Mivel elég messze voltunk a városközponttól és az iskolától, ezért többnyire villamossal és trolival közlekedtünk.

 

A gyakorlatunk helyszíne az ISš Brno a város másik felén volt található. Az iskola egy nagy integrált szakképző központ, ahol több mint ezerötszáz diákot foglalkoztatnak. Érdekesség az iskoláról, hogy régen fegyver üzemként működött. A klasszikus választható szakirányok mellett, ezért is maradt meg a fegyverkészítés, utalva az iskola múltjára.

Mi, a gépgyártás technikus tanulók, az iskola jól felszerelt szimulációs laborjaiban dolgozhattunk. Itt az NC illetve a CNC technológiákkal kezdtük meg az ismerkedést. Betekintést kaptunk ezen technológiák történeti fejlődésébe és legfontosabb alkalmazási területeibe. Ezzel együtt átfogó képet kaptunk a CNC vezérlés elvéről, illetve alapvető szabályairól.

 

Az első héten a CNC esztergálással, és annak sajátosságaival foglakoztunk. Megismerkedtünk az alapvető parancskódok jelentésével, és kisebb egyszerűbb programok írásával megtapasztalhattuk működésüket. Kezdetben papíron, majd számítógépen gyakoroltunk. A jól sikerült munkákat pedig kis CNC esztergán is legyártottuk.

A második héten az automatizálás alapjaival ismerkedtünk, illetve annak egy elég korszerű ágával a pneumatikus vezérléssel. Ezen a héten mindhárom szakirány tanulói, mi gépészek, a forgácsolók és az informatikusok együtt dolgoztunk. A hét első felén elméletben, számítógépen terveztük a kapcsolásokat, majd az elméleti tapasztalatokat átültettük a gyakorlatba. Erre pedig az iskola új pneumatikus laborjában került sor.

 

A harmadik, azaz utolsó gyakorlati héten újra CNC vezérléssel foglalkoztunk. Most viszont már három tengelyt vezéreltünk, mert megismerkedtünk a CNC marással. Az első hét mintájára itt is az elmélettel kezdtük, végül a gyakorlatban is kipróbáltuk az újonnan elsajátított ismereteinket.

A három hét során az iskola által szervezett több gyárlátogatáson is részt vettünk, így jutottunk el a BOSCH egyik összeszerelő üzemébe, ahol különböző szivattyúk és egyéb más szerelvények készítésével foglakoznak.

 

Nagy élményt jelentett számunkra az ALSTOM-SIEMENS gyár is, ahol a turbinák készítését kísérhettük figyelemmel. Itt főként a méretek nyűgöztek le minket, a hatalmas turbinák és megmunkáló központok.

Közben pihenésre, kikapcsolódásra is jutott idő, hosszú sétákat tettünk a belvárosban, és többek között meglátogattuk a Technika múzeumot, és néhányan a városi állatkertet is. Egy napot szántunk a fővárosra, Prágára is, ahol megcsodálhattuk a sok nevezetes látnivalót többek között a híres Károly hidat is.

 

Összességében a gyakorlat során szerzett sok új ismerettel és élménnyel gazdagon tértünk haza.

Németh Attila