Iskolapadtól a katedráig

Mikor 13 évesen általános iskolai tanulmányaim vége felé választás elé kerültem, sokat gondolkodtunk Szüleimmel, hogy milyen pályát válasszak, milyen területen folytassam tovább tanulmányaimat. Én mindenképpen az ajkai lehetőségeket tartottam szem előtt és Szüleim is örültek volna neki, ha itthon maradok. Édesapám már korábban is sokat mesélt a „MÜM 300. számú Szakmunkásképző Intézetről”, ami már az Ő idejében is elismert iskola volt, Ő is ebben az Intézményben szerzett esztergályos végzettséget. Mivel jómagam is inkább műszaki beállítottságú voltam és vagyok, ezért intenzívebben érdeklődtem az iskola informatika tagozatos képzése iránt. Emlékszem türelmetlenül vártam az iskola nyílt napját, amikor végre megismerkedhetek egy picit e képzés néhány részletével és megtapasztalhatom a számomra még új középiskolai légkört. Eljött a „nagy nap” és végre betekintést nyerhettem, hogy miként zajlik az iskolában az informatika oktatása mind elméleti mind pedig gyakorlati téren. Nagyon tetszett, ami itt fogadott, az iskola nemcsak küllemében nyerte el tetszésemet, de az oktatói munkaközösség útmutatásai, ismertető előadásai is tovább erősítették elhatározásomat, hogy itt folytassam középiskolai tanulmányaimat.

Az iskola már 1998-ban is magas színvonalú számítástechnikai berendezésekkel rendelkezett, így lenyűgözve figyeltem, hogy milyen termekben tanulhatok majd sikeres felvételim esetén. Jó tanulmányi eredményeimnek köszönhetően felvételt nyertem a Bánki Donát Szakközépiskola informatika – hírközlés tagozatára. Visszatekintve azt mondhatom, hogy jó döntést hoztam, amikor az iskolát választottam további középfokú tanulmányaimhoz. A 2002-es érettségi vizsgát a jó oktatói közösségnek köszönhetően könnyűszerrel tudtam teljesíteni, hiszen olyan magas színvonalú oktatásban részesültem, mely lehetővé tette számomra, hogy később tanulmányaimat felsőfokú intézményben folytathassam. Érettségit követően felvételt nyertem a Veszprémi Egyetem (jelenleg: Pannon Egyetem) informatika tanári szakára, melyet szintén jó eredménnyel végeztem el. Még egyetemistaként újabb szakot is felvettem meglevő tanár szakom mellé párhuzamosan, így a diplomaosztón az informatikatanári egyetemi diploma mellett programozó matematikus mérnök diplomát is átvehettem. Diplomamunkámat a „robotika” és a „robotok programozása” témaköréből írtam, mely még inkább hozzájárult, hogy az informatikai ismereteimet tovább mélyíthessem. Nagyon érdekelt a mesterséges intelligencia ezen tudományterülete, hiszen ma már az élet szinte minden területén a robotoké az egyik főszerep. Ki tudja, talán egyszer szakkör keretein belül újra foglakozhatok és beszélhetek majd erről a ma még titokzatos világról a diákoknak és megszerettethetem velük az informatika e területét.

Az egyetemi tanulmányaim utolsó évében a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium pályázatot írt ki informatika tanári állás betöltésére. Ez tudomásomra jutott és én is benyújtottam pályázatomat, hiszen a megszerzett tudásomat mindenképpen az ajkai diákoknak szerettem volna átadni. Nagy örömömre a pályázatot sikerült elnyernem. Örömöm mellett természetesen egy kis izgalom is volt bennem, hiszen nem tudtam, hogy fogadnak majd kollégaként volt tanáraim. Számomra a beilleszkedés úgy látom könnyű volt, de ehhez kellett a szaktanári munkaközösség befogadása és segítő keze is. Ezúton is köszönöm nekik, hogy segítettek a gyors beilleszkedésben. Külön köszönöm volt osztályfőnökömnek Imréné Bajczi Erzsébet tanárnőnek segítségét, akihez a mai napig is bátran fordulhatok tanácsért és sok hasznos tudnivalóval lát el engem nap, mint nap. A 2008/2009-es tanévtől újabb kihívás vár rám, hiszen az elsős gépész csoport osztályfőnöke lettem, mely még nagyobb felelősséget és feladatot jelent számomra. Itt elsődleges célomnak tekintem, hogy az osztályból a sikeres érettségi vizsgák után minél többen nyerjenek felvételt valamely felsőfokú intézménybe, másrészről célom a tanulókban tudatosítani, hogy az iskola elvégzésével a tanulás még nem ér véget, hiszen csak úgy lehet lépést tartani a nap, mint nap felmerülő kihívásokkal ebben a rohanó világában, ha folyamatosan képezzük magunkat, melyet magamra nézve is kötelezőnek érzek. Ennek első lépéseként beiratkoztam a Debreceni Egyetem matematikatanári szakára és reményeim szerint pár év múlva az informatika mellett a matematika tanítással is szolgálhatom a diákok érdekeit és öregbíthetem a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium hírnevét.

Süle Péter