Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium, Bánki Donát Intézményegység
ANGOL NYELVŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁSON A BÁNKISOK
Havanegy diákunk vett részt Budapesten az American Drama Group angol nyelvű előadásán. A társulat G.B. Shaw: Pygmalion című darabját adta elő.
Pygmalion történetét a görög mitológiából ismerhetjük: Eszerint szerelembe esik a saját maga által faragott szobrával, majd feleségül veszi: G.B. Shaw-nál két nyelvész „kelti életre” a lányt, és azt a célt tűzik maguk elé, hogy férjhez adják és hercegnét faragnak belőle. A darab musical változata, a My Fair Lady a mai napig nagy sikerrel fut.
A kis virágárus lány, Eliza a szemünk előtt változott át előkelő hölggyé: csiszoltak a kiejtésén, jó modort tanítottak neki, és bevezették előkelő társaságokba. Tanúi lehettünk vívódásainak is. Vajon ki ő valójában? Mit kezd magával a jövőben?
A színdarabot számos zenei betét is színesítette, melyek bizonyították a színészek sokoldalúságát. A díszleteket - melyek egyszerűek, de ugyanakkor a darabhoz illők voltak - profi módon, egy szempillantás alatt változtatták át az előadás során jópár alkalommal.
A darab után lehetőég nyílt még egy kis nézelődésre, vásárlásra vagy éppen étkezésre az egyik bevásárlóközpontban.
A csoportot Kulcsár Marianna, Zsoldos Tímea és Sashalmi Melinda tanárnők kísérték.
Remélhetőleg, ahogy minden évben, jövőre is nyílik lehetőség a társulat egy újabb előadásának megtekintésére.
Sashalmi Melinda
munkaközösség-vezető
Gyárlátogatás
A Le Belier-ben járt a 11.a osztály egy része, Turbán László tanár úr vezetésével. A leendő gépész és mechatronikai technikusok megtekintették a gyár működését, a karbantartás folyamatát, hogy a nyáron jól ismert körülmények között tudják majd letölteni gyakorlatukat.
Ausztriai sítábor
Az elmúlt héten iskolánk 10 tanulója és 2 tanára a Bródys diákokkal közösen sítáborban vett részt Ausztriában.
Az 5 éjszakát Weissbriach-ban, a három csillagos Jufa Gitschtal Hotelben töltöttük el, bőséges és változatos félpanziós ellátással. A haladó sízők, snowboardosok a szállodától 20 percre lévő Nassfeld síközpontban kalandozták be a változatos síterepet. A Nassfeld síközpont Karintia legnagyobb síparadicsoma – 110 km-es pályarendszer –, Ausztria 10 legjobb síterepe között tartják számon. A négy sínapon minden adott volt, ami a tökéletes síeléshez kell: bőséges mennyiségű hó; rengeteg napsütés; változatos nehézségű, ratrakolt sípályák; modern sífelvonók; hütték; pihenő teraszok. Kezdő síelőink a szálloda melletti 1382 méter magas családi sípályán tették meg az első lépéseket, majd a 3. naptól ők is a nassfeldi pályákon gyakoroltak. Esténként az aktív pihenésre vágyók számára a szálloda közösségi terei nyújtottak szórakozási lehetőséget – bár, szaunák, játékterem –, valamint játékos, ügyességi vetélkedőt is rendeztünk a lelkes diákoknak.
Köszönjük a szervezést Juhász Ervinnek, a Bródy gimnázium testnevelőjének, és reméljük, minden diákunk élményekkel feltöltődve tért haza.
Juhászné Kiss Ágnes
kísérőtanár
A HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG HÍREIFebruár 6-án rendezték meg a városi, regionális Fekete István – Vörösmarty Mihály szavaló- és szépolvasó versenyt, melyen iskolánk két tanulója mérette meg magát.
A szépolvasó versenyen 2. helyezést ért el Tavaszi Katrin 9.G osztályos tanuló, felkészítője: Kégli Lilla. A szavalóversenyen a Jerkó-Szabó Milán 9.b osztályos tanuló képviselte iskolánkat, felkészítője: Strommer Bettina. Eredményes tanulóinknak és felkészítőiknek gratulálunk. Pannon Egyetem nyílt napA Pannon Egyetem nyílt napján voltunk a 11.c, a 12.a és a 14.b osztályos logisztikusokkal, valamint a 11.b-s informatikusokkal, Udvardi Éva, Dukai Zsolt, Dr. Péntek Zoltán és Turbán László tanárok vezetésével.
Ágazati alapvizsga
A héten zajlott le hétfőn és kedden a 13.B osztályos pénzügyi-számviteli ügyintézők ágazati alapvizsgája. A tanulók szép eredménnyel vették az akadályt, ügyesen oldották meg az interaktív írásbeli és gyakorlati feladatokat számítógép segítségével. Ezután a szakképzési szakasszal készülnek a 2025-ben sorrakerülő vizsgájukra. Köszönjük szakmai tanáraiknak a felkészítést, Hegedüs Rita, Tóth-Szalóki Zsanett és Pálné Antal Tímea tanárnőnek. Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny eredmények30 tanuló részvételével, 2024. január 4-én került megrendezésre a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny iskolai fordulója. Az idei országos forduló témája a „Fenntartható fejlődés”, így a feladatsort is ennek megfelelően állította össze Némethné Görög Lilla könyvtárostanár. A kérdések megoldásához a szótárhasználat mellett szükség volt megfelelő számítógép használati ismeretre, az interneten való információkeresési rutinra, az ott található információk közti eligazodásra, valamint a forrásokat is meg kellett jelölni. Elsőként a szókereső feladatban elrejtett, a fenntartható fejlődési célokhoz kapcsolódó fogalmakat kellett megtalálni, majd az élővilág védelme érdekében létrehozott egyezmények közül is megismerhettek néhányat a diákok. Megkerestük Magyarország nemzeti parkjainak címerállatait illetve címernövényeit, majd a nemzeti parkokat vaktérképen is elhelyeztük. Kirándulást szerveztünk a Magyar Természettudományi Múzeumba, az intézmény honlapján tájékozódtunk a kiállításokról, szolgáltatásokról, elérhetőségről stb.. Az Elektronikus Periodika Adatbázisban archivált Természetbúvár c. folyóirat egyik lapszámát „fellapozva” oldottunk meg feladatokat. Az iskolai könyvtárunk katalógusában, valamint a Magyar Filmadatbázisban Greta Thunberg környezetvédelmi aktivistáról szóló könyv, illetve életrajzi film kapcsán kaptunk kérdéseket. Pontosítottuk néhány fogalom, pl. a biodiverzitás, megújuló energia jelentését, illetve a környezetvédelemmel kapcsolatos, valamint a környezetbarát termékeken található jelölések közül is fel kellett ismerni néhányat. Utolsó feladatként 3-4 mondatban megfogalmaztuk, hogy mit tehetünk környezetünk, természetünk, a fenntarthatóság védelme érdekében: nem szemetelünk, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, iskolába gyalog, rollerrel vagy biciklivel járunk, nem pazaroljuk a vizet, feleslegesen nem hagyjuk égve a villanyt, nem szennyezzük káros anyagokkal vizeinket, újrahasznosítunk, madáretetőt építünk hulladékokból, csapvizet iszunk, vásárolni szövettáskával megyünk, nem veszünk felesleges termékeket, figyelünk a csomagolásra, állatokon nem tesztelt kozmetikumokat vásárolunk stb. Az 1-3 helyezett oklevelet és könyvutalványt, a többiek emléklapot kaptak. Ezen kívül könyvjutalmat, könyvjelzőt, valamint a Raabe Klett Kiadó által felajánlott nyelvkönyveket, noteszeket, tollakat vehettek át a versenyzők az eredményhirdetésen. Mindenki kedve szerint választhatott az ajándékok közül.
|